A GÖDÖLLŐI TELEKI PÁL EGYESÜLET HONLAPJA

Dr. Ö. Kovács József beszéde

Ö. Kovács József:
Az emlékezés joga

Ha tudatosul bennünk, ha nem, akkor is a múlt, a jelen és a jövő mindannyiunkat ösztönző kérdései miatt találkozunk itt. A hagyomány, az arra érdemes személyek teljesítményének elismerése, a kollektív emlékezés igénye teremtett ehhez alkalmat. Mindenki foglalkozik a történelemmel, még az is, aki nem történész vagy történelemkedvelő, legföljebb nem veszi észre, vagy nem akarja bevallani önmagának sem, hogy mennyire fontos és meghatározó számára a múlt. A történelem tehát a jelen, a múlt és igen gyakran a jövő párbeszédeinek függvénye.
Aki a múlttal foglalkozik, annak különösképpen kell számolnia a szenvedélyek veszélyeivel. Itt van szükség a legnagyobb önfegyelemre. Egy szenvedélyünk azonban mindenképpen legyen, az pedig a megértés szenvedélye – abban az értelemben,hogy képesek legyünk a korabeli lehetőségek, kényszerek és képességek alapján megítélni a történteket.
Az emlékezés szándékával jöttünk ide, amely különbözik az emlékezettől. Az előbbi, az emlékezés mindenképpen egy aktív jelenség, és egyértelműen a jelenhez kötődik. Teleki Pál szobra előtt sorakoztunk fel, hogy születésnapját követően megemlékezzünk róla.
Széki gróf Teleki Pál 1879. november 1-jén Budapesten született, a korábban többfelé szakadt Teleki család katolikus ágában. Jogi és földrajzi tanulmányokat folytatott. Szatmár megyei szolgabírósága után országgyűlési képviselőként került a politika XX. századi forgatagába, amit az utókor szemszögéből nézve ma már egyértelműen kényszerpályának, s nem a szabad, független közügyek világának tekinthetünk. 1919 és 1921 között miniszteri, majd miniszterelnöki pozíciókat kapott. Ugyanezen a szinten 1938-tól haláláig tartozott az ország legfőbb döntéshozói közé. Az évek számát tekintve munkássága azonban sokkal inkább köthető itthon és külföldön a földrajztudományhoz. Egyetemi tanárként és akadémikusként több neves intézet megalapításában vállalt főszerepet, amit halála után róla neveztek el.
Teleki Pálról évtizedekig többnyire csak rosszat kellett és lehetett mondani, mert ezt írta elő a XX. század második felének, a kommunista egypárt rendszerhez igazodó „hivatalos”, azaz egyeduralkodónak számító marxista történészi álláspont. Ezen értékelés kiindulópontja egy olyan felsőbbrendűségi hit volt, miszerint a marxizmus az egyetlen társadalmi haladást szolgáló, úgymond tudományosan megalapozott eszme. Ebben az önértelmezésben minden korábban történt csak rossz lehetett, illetve azt bármilyen eszközzel ki lehetett sajátítani. Embereket, történéseket lehetett a korabeli összefüggésrendszerből kiszakítva „hőssé” vagy éppen ellenséggé tenni. Vegyük észre, hogy a múlt megítélése rendkívül fontos ideológiai, hatalmi kérdés. A kommunista ideológia szerint azért is kellett a két világháború közti időszakot egyszerűen csak „fasiszta” rendszerként jellemezni, hogy ehhez képest „fényesebbnek” tűnjön a saját jelenük. Ma már sokan tudjuk, hogy ezt a hamisítást csak erőszakkal tudták elérni, s lényegében ez a rendszer megbukott, maradványai mindinkább kisebbednek. Ugyanakkor nemzedékek sora az iskolákban ezeket a fogalmakat és egyoldalú beállításokat volt kénytelen elsajátítani, melynek következményeit napjainkban is megtapasztalhatjuk.
Mit tudunk mi tenni? Mindenekelőtt ismerjük meg a múlt és persze a jelen adottságait, feltételeit, s ennek alapján mérlegeljük az egyes emberi sorsokat. Kevésbé ajánlatos az állandó ítélkezés, a sablonos pozitív és negatív szembeállítás, sokkal inkább a megértő figyelem és mérlegelés. Legyünk hazaszeretők és ugyanakkor kritikusak, ahogy ezt Teleki írja. Nyilván azt is elvárná tőlünk, hogy az ő értékeiből azt őrizzük meg, ami a leginkább előremutató és kiállja bármely kritika próbáját, a többit pedig tegyük félre – ezt javasolná ő is.
Teleki Pált is foglalkoztatták azok az eszmei irányzatok, amelyek hatása alól közismert kortársai sem kerültek ki. így például számára a táj, a politikai táj – az állam is – mint szerves életegység jelent meg. Sokan félremagyarázták a faj fogalmával kapcsolatos nézeteit, pedig ő ezt elsősorban „tradícióként”, azaz hagyományként fogta fel. Szociális érzékenységére jellemző példának tekinthető, hogy minisztersége idején megszervezte a szociálpolitikai osztályt. Beszédeiben igen gyakran fellelhetőek az erdélyi politikai hagyomány elemei. Világfelfogásában meghatározó szerepe volt katolicizmusának, amelyhez a cserkészet területén végzett kimagasló tevékenysége is kapcsolódik. Számára különösen 1918, majd Trianon után vált központi, szinten mindenek felett állóvá a nemzet kérdése, kortársi kifejezéssel élve, a magyar hivatástudat vállalása, s ezzel kapcsolatos rendkívül kritikus álláspontja. Lényegében az angolszász világ volt a mintaképe, amelyből fakadóan eltökélten kommunistaellenes volt, s tegyük hozzá, éppen annyira a nácikat és a nyilasokat is elítélte. Ha arra kényszerülünk, hogy egy szóval jellemezzük Teleki életpályáját, akkor konzervatívnak tarthatjuk őt, amely értékrendben „a jelen (…) nem szabad terep, melyen a fantázia vagy a »megújulás szellemének* diktátumát követve átalakítható a társadalmi szerkezet”. Erre is alapozva formálódott politikusi célkitűzése, amelynek középpontjában a trianoni döntéssel szembeni revízió, azaz az elszakított területek visszaszerzési kísérlete és ugyanakkor a fegyveres semlegesség elve állt. Hogy közben milyen kompromisszumok megkötésére kellett vállalkoznia, azt most lehetetlen megítélnünk, csupán arra a tragikus, belső küzdelemre és egyedüllétre utalhatunk, amely a háborúba mindinkább belekerült ország felelős vezetőjének öngyilkosságához vezetett. Csak sejthetjük, hogy egész életének közéleti megnyilvánulásait is mérlegre téve hozta meg döntését, a keresztény ember bűntudatában azt az utat választotta, amely a számára oly fontos haza utónemzedékeinek így vésődhetnek a legmélyebben az emlékezetébe.
Teleki Pál miniszterelnök április 3-i tette egy messzehangzó kiáltás volt, szembenézés a saját vélt és valós hibáival, de mindenképpen a legőszintébb és legkövetkezetesebb döntés és üzenet. Búcsúlevelében ezt írta:
Szószegők lettünk – gyávaságból. (…) A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk – (…) Bűnös vagyok.”
Halálának körülményeihez hozzátartozik, hogy míg az egyik oldalon a zsarolásig menő német nyomás, a katonai vezetés, a közvélemény elvárásai feszítették, addig a másik oldalon számolnia kellett a határozott brit szembenállással. Az emberi és a politikai utakat bezárulni látta maga előtt.
Végül szellemi örökségéből idézzük fel azokat, amelyek ma sem veszítették el érvényüket:
A hazafiság a mi értelmezésünkben annyit jelent, mint megtenni a kötelességünket nemzetünk iránt a hétköznapokban is, akkor is, amikor senki sem látja.“.
Vallásosnak lenni pedig annyit jelent, hogy eleget teszünk hitbeli kötelességeinknek akkor is, amikor mások látják.
„Az állampolgári kötelesség gyakorlása az, hogy mindenki eleget tesz foglalkozása követelményeinek…
A szociális felelősségérzet a mi felfogásunkban annyit jelent, hogy meg kell érteni azt, akiért teszünk valamit.”

(Elhangzott Teleki Pál születésének 123.
évfordulóján szobránál,
Gödöllőn, a gróf Teleki Pál téren,
2002. november 3-án.)