Dr. Ö. Kovács József beszéde

Ö. Kovács József: Az emlékezés joga

Ha tudatosul bennünk, ha nem, akkor is a múlt, a jelen és a jövő mindannyiunkat ösztönző kérdései miatt találkozunk itt. A hagyomány, az arra érdemes személyek teljesítményének elismerése, a kollektív emlékezés igénye teremtett ehhez alkalmat. Mindenki foglalkozik a történelemmel, még az is, aki nem történész vagy történelemkedvelő, legföljebb nem veszi észre, vagy nem akarja bevallani önmagának sem, hogy mennyire fontos és meghatározó számára a múlt. A történelem tehát a jelen, a múlt és igen gyakran a jövő párbeszédeinek függvénye. Aki a múlttal foglalkozik, annak különösképpen kell számolnia a szenvedélyek veszélyeivel. Itt van szükség a legnagyobb önfegyelemre. Egy szenvedélyünk azonban mindenképpen legyen, az pedig a megértés szenvedélye – abban az értelemben,hogy képesek legyünk a korabeli lehetőségek, kényszerek és képességek alapján megítélni a történteket. Az emlékezés szándékával jöttünk ide, amely különbözik az emlékezettől. Az előbbi, az emlékezés mindenképpen egy aktív jelenség, és egyértelműen a jelenhez kötődik. Teleki Pál szobra előtt sorakoztunk fel, hogy születésnapját követően megemlékezzünk róla. Széki gróf Teleki Pál 1879. november 1-jén Budapesten született, a korábban többfelé szakadt Teleki család katolikus ágában. Jogi és földrajzi tanulmányokat folytatott. Szatmár megyei szolgabírósága után országgyűlési képviselőként került a politika XX. századi forgatagába, amit az utókor szemszögéből nézve ma már egyértelműen kényszerpályának, s nem a szabad, független közügyek világának tekinthetünk. 1919 és 1921 között miniszteri, majd miniszterelnöki pozíciókat kapott. Ugyanezen a szinten 1938-tól haláláig tartozott az ország legfőbb döntéshozói közé. Az évek számát tekintve munkássága azonban sokkal inkább köthető itthon és külföldön a földrajztudományhoz. Egyetemi tanárként és akadémikusként több neves intézet megalapításában vállalt főszerepet, amit halála után róla neveztek el. Teleki Pálról évtizedekig többnyire csak rosszat kellett és lehetett mondani, mert ezt írta elő a XX. század második felének, a kommunista egypárt rendszerhez igazodó „hivatalos”, azaz egyeduralkodónak számító marxista történészi álláspont. Ezen értékelés kiindulópontja egy olyan felsőbbrendűségi hit volt, miszerint a marxizmus az egyetlen társadalmi haladást szolgáló, úgymond tudományosan megalapozott eszme. Ebben az önértelmezésben minden korábban történt csak rossz lehetett, illetve azt bármilyen eszközzel ki lehetett sajátítani. Embereket, történéseket lehetett a korabeli összefüggésrendszerből kiszakítva „hőssé” vagy éppen ellenséggé tenni. Vegyük észre, hogy a múlt megítélése rendkívül fontos ideológiai, hatalmi kérdés. A kommunista ideológia szerint azért is kellett a két világháború közti időszakot egyszerűen csak „fasiszta” rendszerként jellemezni, hogy ehhez képest „fényesebbnek” tűnjön a saját jelenük. Ma már sokan tudjuk, hogy ezt a hamisítást csak erőszakkal tudták elérni, s lényegében ez a rendszer megbukott, maradványai mindinkább kisebbednek. Ugyanakkor nemzedékek sora az iskolákban ezeket a fogalmakat és egyoldalú beállításokat volt kénytelen elsajátítani, melynek következményeit napjainkban is megtapasztalhatjuk. Mit tudunk mi tenni? Mindenekelőtt ismerjük meg a múlt és persze a jelen adottságait, feltételeit, s ennek alapján mérlegeljük az egyes emberi sorsokat. Kevésbé ajánlatos az állandó ítélkezés, a sablonos pozitív és negatív szembeállítás, sokkal inkább a megértő figyelem és mérlegelés. Legyünk hazaszeretők és ugyanakkor kritikusak, ahogy ezt Teleki írja. Nyilván azt is elvárná tőlünk, hogy az ő értékeiből azt őrizzük meg, ami a leginkább előremutató és kiállja bármely kritika próbáját, a többit pedig tegyük félre – ezt javasolná ő is. Teleki Pált is foglalkoztatták azok az eszmei irányzatok, amelyek hatása alól közismert kortársai sem kerültek ki. így például számára a táj, a politikai táj – az állam is – mint szerves életegység jelent meg. Sokan félremagyarázták a faj fogalmával kapcsolatos nézeteit, pedig ő ezt elsősorban „tradícióként”, azaz hagyományként fogta fel. Szociális érzékenységére jellemző példának tekinthető, hogy minisztersége idején megszervezte a szociálpolitikai osztályt. Beszédeiben igen gyakran fellelhetőek az erdélyi politikai hagyomány elemei. Világfelfogásában meghatározó szerepe volt katolicizmusának, amelyhez a cserkészet területén végzett kimagasló tevékenysége is kapcsolódik. Számára különösen 1918, majd Trianon után vált központi, szinten mindenek felett állóvá a nemzet kérdése, kortársi kifejezéssel élve, a magyar hivatástudat vállalása, s ezzel kapcsolatos rendkívül kritikus álláspontja. Lényegében az angolszász világ volt a mintaképe, amelyből fakadóan eltökélten kommunistaellenes volt, s tegyük hozzá, éppen annyira a nácikat és a nyilasokat is elítélte. Ha arra kényszerülünk, hogy egy szóval jellemezzük Teleki életpályáját, akkor konzervatívnak tarthatjuk őt, amely értékrendben „a jelen (…) nem szabad terep, melyen a fantázia vagy a »megújulás szellemének* diktátumát követve átalakítható a társadalmi szerkezet”. Erre is alapozva formálódott politikusi célkitűzése, amelynek középpontjában a trianoni döntéssel szembeni revízió, azaz az elszakított területek visszaszerzési kísérlete és ugyanakkor a fegyveres semlegesség elve állt. Hogy közben milyen kompromisszumok megkötésére kellett vállalkoznia, azt most lehetetlen megítélnünk, csupán arra a tragikus, belső küzdelemre és egyedüllétre utalhatunk, amely a háborúba mindinkább belekerült ország felelős vezetőjének öngyilkosságához vezetett. Csak sejthetjük, hogy egész életének közéleti megnyilvánulásait is mérlegre téve hozta meg döntését, a keresztény ember bűntudatában azt az utat választotta, amely a számára oly fontos haza utónemzedékeinek így vésődhetnek a legmélyebben az emlékezetébe. Teleki Pál miniszterelnök április 3-i tette egy messzehangzó kiáltás volt, szembenézés a saját vélt és valós hibáival, de mindenképpen a legőszintébb és legkövetkezetesebb döntés és üzenet. Búcsúlevelében ezt írta: „Szószegők lettünk – gyávaságból. (…) A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk – (…) Bűnös vagyok.” Halálának körülményeihez hozzátartozik, hogy míg az egyik oldalon a zsarolásig menő német nyomás, a katonai vezetés, a közvélemény elvárásai feszítették, addig a másik oldalon számolnia kellett a határozott brit szembenállással. Az emberi és a politikai utakat bezárulni látta maga előtt. Végül szellemi örökségéből idézzük fel azokat, amelyek ma sem veszítették el érvényüket: „A hazafiság a mi értelmezésünkben annyit jelent, mint megtenni a kötelességünket nemzetünk iránt a hétköznapokban is, akkor is, amikor senki sem látja.“. „ Vallásosnak lenni pedig annyit jelent, hogy eleget teszünk hitbeli kötelességeinknek akkor is, amikor mások látják.„Az állampolgári kötelesség gyakorlása az, hogy mindenki eleget tesz foglalkozása követelményeinek…” „A szociális felelősségérzet a mi felfogásunkban annyit jelent, hogy meg kell érteni azt, akiért teszünk valamit.”

(Elhangzott Teleki Pál születésének 123. évfordulóján szobránál, Gödöllőn, a gróf Teleki Pál téren, 2002. november 3-án.)