Kiss Éva tanárnő emlékező beszéde

KISS ÉVA: A MÁRIABESNYŐI DOMBOK NYUGALMA
(Elhangzott 1999. április 3-án, Teleki Pál sírjánál, halálának 58.
évfordulóján.)

Tisztelt emlékező Közösség! Gróf Teleki Pál sírjánál állunk, hogy emlékezzünk a tragikus körülmények között elhunyt miniszterelnökre. Mert tragédia az, amikor egy mélyen vallásos, tehetséges, hazáját szerető és féltő politikus, aki kétszer is volt miniszterelnök, önmaga vet véget életének. Őt súlyos lelkiismereti válságba sodorta az adott politikai helyzet. A szomszédos
Jugoszláviával kötött örök barátsági szerződést (1940. dec.) követően, pár hónap múlva Hitler a német hadsereg számára Magyarország területén akart átvonulást biztosítani Jugoszlávia
ellen. Ha a magyar hadsereg támogatja a német haditervet, akkor vissza is kaphatunk délen elveszett területeket. … Örök barátság? …
A németek mellett hadviselés egy baráti állam ellen? ő. De visszatérhetnének testvéreink a magyar hazához! Mind csupa kemény ellentmondás …és eldördült a fegyver…!
1941. ápr. 6-án, a halálesetet követő harmadik napon ünnepélyes gyászpompával ravatalozták fel Teleki Pált a Parlament kupolacsarnokában. A búcsúztatás után a Kerepesi temetőben
temették el.

Mi pedig több évtized után itt állunk a máriabesnyői temetőben, a sírnál. A miniszterelnök többször járt Gödöllőn a kormányzónál. Itt nyugodtabban tudtak tárgyalni, beszélni, mint a Várban. Teleki Pál Gödöllőre sietett akkor is, amikor 1939 augusztusában a londoni nagykövetünktől értesült arról, hogy Hitler Magyarországon át akar katonaságot felvonultatni Lengyelország ellen, és ehhez kér hozzájárulást. A miniszterelnök Teleki azt akarta tudatosítani, hogy Magyarország kormánya és kormányzója ehhez nem járulhat hozzá.
Így is történt, sőt a lengyelek – polgáriak és katonák – százával nyertek befogadást.
Ahányszor Teleki Pál Gödöllőre jött, mindig meglátogatta a kapucinus atyákat, misét hallgatott, és nagy tisztelettel beszélgetett velük. Betegeskedő felesége egy-egy kórházi kezelés után a Salvator nővérek zárdájában pihent 1-2 hétig, így Teleki oda is gyakran ellátogatott.

Nagyon szerette Máriabesnyő környékét. A békés nyugodt dombvidék emlékeztette a geográfus tudóst az erdélyi Pribékfalva Teleki birtokára.
Többször említette szűk családi körben: a besnyői csendes temető legyen a nyughelye.
…És mi, az emlékezők, itt állunk a minden hivalkodástól mentes egyszerű sírnál. De hogyan kerültek ide a miniszterelnök földi maradványai?
Mint kis gimnazista diák emlékszem a temetésre, a Rádió közvetítette. Amikor 1956. október 1-jén Gödöllőre kerültem az Állami Gimnáziumba, az egyik kedves kollégám megkérdezte,
tudom-e, hogy Teleki Pál itt van eltemetve a gimnáziumi domb másik oldalán lévő temetőben. Meglepett, mert emlékszem a temetésre. Ezt mondtam is a kollégának, aki így kivitt a temetőbe,
ahol a sír meggyőzött. Évek teltek el, és még mindig nem sikerült megtudni, hogyan is kerültek ide a hamvak, és mikor? A kapucinus atyák segítségével sikerült a titkot megismernem. A Historia Domust megkaptam betekintésre. Egy teljes napot töltöttem a kolostor földszintjének egy kis szobájában, ahol 1941-től kezdődően átvizsgáltam a szöveget, és így jutottam el 1947 májusához. Az egyik oldalon – dátum nélkül – a következő szöveget olvastam:
„Most temettük el szegény miniszterelnökünket, Teleki Pált. A temetést végző atya először viselte azt a fekete gyászszertartási palástot, amelyet a püspök urunk adományozott a kolostornak.”
A véletlen úgy hozta, hogy találkozhattam Ruffy Péterrel, a kitűnő tollú újságíróval, akit egy iskolai ünnepségre hívtunk meg. Igazgatónk engem bízott meg a program részletes megbeszélésével. Találkoztam Ruffy Péterrel, akit szintén izgatott a temetői kérdés. Elmondta nekem, hogy hosszabb nyomozás után sikerült találkoznia Teleki Pál keresztlányával, aki elmondta neki, hogy Teleki Pál leánya jött haza Svájcból, és édesapját exhumáltatta, akit
édesanyjával és feleségével együtt helyeztek örök nyugalomra a máriabesnyői temetőben. Az utóbbiak Teleki halála után hunytak el.
Az exhumálás és a temetés csendben, szűk körben zajlott. Gödöllőn sem tudtak róla. A temetéssel kapcsolatban sikerült egy akkori fiatalasszonyt, – ma Udvardy Lajosnét – megkérdeznem az eseményről. Udvardyné a gimnázium szorgos hivatalsegédje volt, aki
itt lakott Máriabesnyőn. Emlékezett rá, hogy az esti sötétség beállta után hozták a koporsókat és hajnalban volt a temetés. Azok a besnyőiek, akik a kolostor környékén laktak és hallhatták a
rendkívüli eseményt, megilletődötten nyugtázhatták: nem mindennapi esemény ismerői lettek.
Arról, hogy Teleki Pál itt nyugszik, bizony nagyon kevesen tudtak. Megtörtént, hogy történész körökben tettem említést a máriabesnyői sírról, s nem hittek nekem. Így a saját magam által
készített amatőr felvétellel tudtam igazolni az állításomat.
Mi pedig, akik most koszorúkat helyezünk a sírra, annak emlékét őrizzük, aki „lélekcserélő időkben” megpróbálta a lehetőségek útját keresni. Ebben az útkeresésben ma már
vállalhatatlanra is kényszerült.