Bálványosiné dr. Gelencsér Katalin – Egyesületünk titkára – beszéde

Tisztelt Emlékezők, Ünneplők!

Különös év a 2003., amikor a 62 évet élt, erdélyi, jogász, köztisztviselő, világhírű földrajztudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, bel- és külpolitikus, számos szervezet, egyesület vezetője, gróf Széki Teleki Pál születésének 124., halálának 62. évfordulójára, tevékenységének jelentőségére emlékezhetünk itt, Máriabesnyőn a Kapucinus rendház temetőjében ahova végrendelete szerint hamvai, a Kerepesi úti temetőben 1941 április 7-én történt ünnepélyes temetés után, 1947-ben, ide, a kívánt, végső nyugvóhelyre érkeztek.

Arra a sokoldalú személyiségre emlékezünk, aki miniszterelnökként Magyarország XX. századi történelmének legkritikusabb időszakaiban 1920-21, 1939-1941 között próbálta népünk érdekeihez a belső és külső körülményeket a lehetőséghez képest optimálisan alakítani.
Tevékenységét az egyoldalú kritikák, hol politikusként, hol grófként, hol tudósként, nemzetközi ügyeket rendezni képes diplomataként, hol egyetemi tanárként, hol a cserkészmozgalom kibontakozásának hazai mentoraként értelmezhetik.
Az arisztokrata család sarja, a sokoldalúan kimunkált képességekkel jellemezhető gr. Teleki Pál életének 62 éve alatt volt:
A Földrajzi Intézet alapítója, igazgatója, a Földrajzi Társaság főtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja, többször országgyűlési képviselő, 1915-18 között, 3 évig első világháború katonája, a Hadigondozó Hivatal vezetője, a trianoni béketárgyalások revízióját szorgalmazó – hatalmas adatbázist produkáló, tudós – résztvevője, miniszterelnök, külügyi, vallási és közoktatási miniszter, amerikai egyetemek tudós tanára, főcserkész, a török-irak határkonfliktus moszuli vilajetjének eredményes népszövetségi koordinátora, a bécsi döntéssel visszakerült országrész – ellenfelek által is elismert – tárgyaló-partnere.
Ő volt az Államtudományi és Szociográfiai Intézet, a Nép és Tájkutató Intézet alapítója, az első magyar főcserkész, a Cserkész Világszövetség Nemzetközi Komite-jának első magyar tagja, a budapesti Közgazdaságtudományi Kar létrehozásának ösztönzője, később rektora, az 1933-as cserkész világtalálkozó, a Jamboree táborparancsnoka, a Collegium Hungaricum kuratórium elnöke és az Országos Közoktatási Tanács elnöke, 100.000 lengyel, háborús menekült befogadója, az Országos Nép- és Családvédelmi Alap szorgalmazója, alapítója, működtetője, a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Szakszervezeti Tanács által támogatott politikus, 1940-ben.
A Pius-rend, a Szent Móricz Rend Nagykeresztje, a Szent István Rend, a Corvin-lánc kitüntetések birtokosaként a II. világháború esetén létrehozandó washingtoni emigrációs kormány gazdasági-politikai működését is ő készítette elő.
Az újkori magyar történelem nehéz feladatait kezdeményező, megoldását sokoldalúan szorgalmazó, nehéz partnerekkel együttműködésre kész, konstruktív szellemű grófok sorában: így Széchényi István, Bethlen István, Klebelsberg Kunó, a fejlődést, az önsegítés lehetőségeit ösztönző Teleki Pálnak is helye van.
Életművének – szociális érzékenységre utaló – sokaságából itt, most, csak egy segítő szándékú program sikeréről, az Országos Nép- és Családvédelmi Alap, közismert nevén az ONCSA céljairól és 1 éves működésének eredményeiről érdemes szólni.
Az ONCSA az 1940. évi XXIII. tc. alapján, a szegények felemelését és önfenntartását segítő szociálpolitikai végrehajtó szervezet volt.
Elsősorban a sokgyermekes családok megélhetésének elősegítését, intézményes támogatását, a gyermekek szervezett védelmét biztosította.
Irányító szerve az Országos Szociális Felügyelőség volt. Juttatásainak fedezésére az illetékekből befolyó bevételek 27 %-át és a korábbi ínség-adót felváltó nép- és családvédelmi pótadót szánták. Meghatározták a bevételek minimumát.
Az ONCSA révén a negyvenes évek elején 12.000 sokgyermekes család jutott életkörülményeihez szükséges lakáshoz, házhoz, néhány ezer család a megélhetést biztosító földhöz, jószághoz.
Az ONCSA végrehajtási utasítása még a gyermekek számára szükséges játszóterek létesítéséről is rendelkezett.
Az ONCSA szervezőnek zöme az öreg cserkészek köréből és az angol egyetemeken magyar hallgatóként szociális munkás diplomát szerzett szakemberekből került ki.
Teleki Pál társadalmi funkciói között a legmeghatározóbbnak a tanári szerepkört tartotta.
Szülőföldjének költője, Kányádi Sándor szavaival lehetne ezt a választást és éthoszt jellemezni. Kányádi Sándor így ír a felelősség mértékéről “Játszva magyarul” c. versében:

“Aki megért és megértet egy népet megéltet.”

Grófként, a hierarchikus úri értékrend dominanciájával szemben a magyar társadalom jövőjében az európai kapcsolatokat, itthon a mellérendelődő emberi viszonyokat, az együttműködésre kész magatartási formákat, a szolidaritást, alapozó, megvalósító cserkészet mozgalommá fejlesztését, a fiatalok új, polgári mentalitásának formálását tartotta fontosnak.
43 évesen vállalta a főcserkészi rangot, 54 évesen látta el – Sík Sándorral együtt – a Gödöllőn, 1933-ban megrendezett, 26.623 fő részvételével megvalósult Jamboree tábori parancsnok szerepét, 1939-ben támogatta a leánycserkészet Gödöllőn megrendezett világtalálkozójának programját.
Szerette Gödöllőt, itt remélte, kapta örömeit és nyugalmát.
Minden társadalmi réteggel aktív, együttműködő kapcsolatot létesített.
Legendásan dinamizáló erejű volt ezek között az a viszony, amely a cserkészekkel, a Fiatal Magyarország mozgalom tagjaival, a regős- és az öregcserkészekkel szinte napi konzultációkat, alkotó jellegű együttműködést jelentett.
A földrajztudós komplex szemléletét, előrelátó gondolkodását jól jellemzi, hogy már 1931-ben arról értekezik, hogy “Mivel járulhat a földrajztudomány az Európa-probléma megértéséhez és megoldásához”, 1932-ben “Európa az újonnan alakuló világban” és “A Dunatérség problémái” címmel tanulmányokat közöl Európa legrangosabb szakmai folyóiratában, az Europäische Revue-ben.
Teleki Pálnál kevesen ismerték mélyebben a magyar társadalom természeti, társadalmi jellemzőit, emberi gondjait, fejlődési lehetőségeit. Sokat kritizálta a felelőtlen magatartást, a képességeket és az énerőt pusztító mentalitást.
A pozitív társadalmi együttműködés, a morál szükségességének elkötelezett képviselője volt.
Személyes drámaként élte meg azt, ami ez ellen, körülötte, nélküle döntésként született.

Vas István, Teleki Pál halála után 15 évvel, 1956-ban írta:

” Amikor elcsattant a revolvere,
Egész Magyarország elbukott vele.
Fent a bombázórepülők,
Lent, a katonák, a menetelők
Berregték, dobogták, hogy vége, vége,
Hogy hullunk a szennybe, szégyenbe, vérbe.

A század pestise életünkbe forrt át –
Jaj, Magyarország !
A csőcselék-urak között
Nagyúr volt, gróf volt nemcsak rangra,
Ezért
Választotta a ködöt,
Ezért nem indult csőcselék-kalandra.
Hogy tévedett?
De nem volt nála kényesebb:
Ő úgy szólt, hogy elhallgatott,
S mert tudta, hogy szava mit ért,
Ezért hozta a véráldozatot…
Azt hitték a kedélyesek,
Hogy Mohácsnál több is veszett
kik soha nem tanulnak,
A pimaszok, a délcegek
Azt hitték, hogy mindent lehet
Magyar úrnak –
Csak ő tudta, hogy jobb elnyúlni holtan,
Ha nem akar úr lenni a pokolban.
Csak ő tudta, hogy Magyarország
Nem osztály, nem tömeg,
De mindig az egy, meg az egy –
S vállalta sorsát.
Amit ezer éve mindig csak néhányan
Tudtunk, volt már úgy is, hogy csak
Ketten-hárman,
Volt már olyan év is, hogy nem élt másban,
Csak az egyetértő szemhunyorításban,
Ami soha nem volt pillanatnyi érdek
Nem részeg hujjongás, nem áldott tenyészet,
Ami soha nem volt, ami csak lehetne,
Ami nincs forgandó sorsnak alávetve,
Ami fel-feltámad tisztultabb agyakban
Az eladhatatlan, meghódíthatatlan.
Ami még osztályé, párté soha nem lett,
Az a vágy, akarat, az a magyar nemzet
Vele együtt hullott a nemesebb éjbe,
A tisztább sötétből fel a fényre szállva,
A reményentúli remény magasába,
S hiába takarják hazug feledésbe,
Megnő minden évvel éltető emléke,
S ragyog tizenöt év vérpárás ködéből,
Teleki füstölgő revolvercsövéből”

                                                   Bálványosiné dr. Gelencsér Katalin

Gödöllő-Máriabesnyő, 2003. április 6.